TABLÓKÉPEK

Miután évekig hazudta mindenkinek, először is saját magának, hogy őt ez a facebook-dolog abszolút hidegen hagyja, fokozatosan feladta az ellenállást. Kezdetben azt hitette el magával, hogy nincs más választása, létre kell hoznia a profilját, mert a cég marketingjéhez ez ma már elengedhetetlen. Értse meg mindenki, ő ezt kényszerből vállalta fel. Aztán ha már ott volt, szépen elkezdte használni, ahogy majd' húsz évvel korábban, amikor egy barátja mesélt neki az iWiW-ről.
    - Ez voltaképpen annyit jelent, hogy internetes Who is Who - mesélte ez a barát, aki egy nagyon tehetséges lány, ráadásul újságíró.
    Laci szeretetteljes tisztelettel bámulta az újságírót, mert azt tudta, hogy a Who is Who-ban benne lenni nagy dolog, de hogy Magyarországról egy fiatal szerkesztőnek ez már összejött, még ha csak az internetes kiadásban is, hát az komoly eredménynek tűnt.
    - Azta! Szószedet lettél harminc évesen - ámuldozott. De a szerkesztő csak nevetett.
    - Egy fenét, ez nem az a Who is Who, Laca! Ide meghívlak, beregisztrálsz és te is ott vagy, ennyi. A lényeg, hogy egy tanulmány szerint ha elég embert ismersz, hat lépésben bárkihez eljuthatsz, akár a miniszterelnökhöz is.
    „Lehetőség, üzlet!”
    Ezt gondolta erről Laci és habozás nélkül elkezdte szövögetni a szociális hálóját. Idővel bebizonyosodott számára, hogy a tézis nagyjából helytálló, ha a miniszterelnökhöz nem is jutott el, de talált olyan ismerőst, aki ismerősének távoli ismerőse volt valaki, aki személyesen ismerte a Dunakanyar legjobb gitárosát. Ugyan hónapokon át szövegelt arról, hogy számára ez szakmailag fontos, hamarosan mégis beismerte: dehogy merne valaha többszörös áttételeken keresztül közbenjárást kérni valakitől, akit soha nem is látott. Egyszer vetemedett csak arra, hogy egy volt osztálytársa testvérének üzenetet küldjön, mert azt látta, hogy egy komoly importőr cég vezetője. Előnyöket remélt egy alapanyag beszerzés során, de a nő valószínűleg átlátta a szándékot és válasz nélkül hagyta. Az sem tűnt lehetetlennek, hogy az iWiW-en felbukkanó számtalan ilyen jellegű üzenet miatt „Szia Sára! Emlékszel rám, egy utcában laktam az unokatestvéreddel és most egy fuvarozó cégem van, tudunk találkozni esetleg?” tele lett a hócipője a régi kvázi-ismerősökkel. Lacinak is tele lett. Lelkiismeretesen ápolta a privát és szakmai kapcsolatait, de zavarba jött, amikor egy üzletfelének az újszülött kisfia jelölte meg. Most erre mit mondjon?
    „Ezt a baromságot... Mit írjak egy felnőtt embernek, aki valamiért csecsemőnek adja ki magát? Megadnám egy pszichiáter telefonszámát, de akkor nem rendel több árut. Kínos.”
    Kevéssel később egy másik illető macskája állította magáról, hogy ismeri Lacit, mi több, felajánlotta neki azt is, hogy elviheti az egyik gyerekét. Örökbe. Ebből már végképp elege lett és otthagyta az egészet, anélkül, hogy tisztázta volna: most akkor macska gyerekről van szó, vagy a magát macskának kiadó logisztikus egyik ember gyerekéről.
    És most itt áll, mindjárt ötven éves és az agyára megy a facebook, ami a régi iWiW-nél is borzasztóbb, mégis használnia kell. Először szokás szerint szakmai indokkal, aztán persze egyre élénkülő érdeklődéssel. Például megkereste a logisztikust, aki macska volt. Ő végül elkerült mind a macska, mind az ember gyerekei mellől, mert amazok a feleségnél maradtak a válás után, a húszéves lány, akivel egy használt kabrió BMW-ben fotózgatja magát, láthatóan nem akar ember gyereket, macska helyett pedig a mopsz iránt érdeklődik, ellentétben a logisztikussal, aki ezek szerint a kiscicák után. Laci inkább nem érdeklődött irántuk.
    A korábbi cégvezető lány profilt váltott, feladta a karrierjét és cukrász lett. Olyan sütiket készít, amikben nincs semmi, viszont színesek. Nagyon veszik, őrülten fut a szekér, a lány egyetlen lépésre lehet attól, hogy ezt is abbahagyja és elszegődjön tanácsadónak, akkor még ennyit sem kell dolgoznia.
    „Hohó, várjunk csak! A pasija bróker. Nem is akárki, hoppá! Hát igen, egy újabb nagy karriertörténet...” nevetett némi keserűséggel Laci.
    És ott volt Geri. Őt naná, hogy bejelölte. Megnézte rögtön a fotóit is. Geri a volt évfolyamtársaival síel. Geri seggrészeg egy bulin, ahol mindenki modern szabású zakóban van. Geri eszméletlen jó helyen étkezik.
    „Gerinek minden meg van bocsátva. Szeretni való hülye és a barátom.”
    Rátalált egy Tomi nevű krapekra is. Ő azóta Tom lett, San Francisco-ban vezet egy startup vállalkozást, ami ráadásul a sajátja. Menő irodája van, Laci arra jutott, hogy még a teakonyhát is elfogadná nappalinak, de egy hajón is látta Tomot, ahol érdekes módon mindenki egyszerű pólóban vagy atlétában piált, nem olyan menő öltönyökben, mint Geri kollégái. Őt is bejelölte.
    Meg azt az újságírót, aki az iWiW-et ajánlotta egykor. Valahogy az ő profilja volt a legtermészetesebb. Ezen el kellett gondolkodnia. Adott egy híres, sikeres, nagy tapasztalatú újságíró, több diplomával, pazar nyelvismerettel, magas kapcsolatokkal. Van pénze és státusza, (és még jó nő is egyébként.) Mégsem lát egyetlen képet sem a trendi bisztrókból, híres emberekkel, nem látja, hogy milyen távoli szigeteken nyaral, vagy hogy milyen luxuskocsija van. (Opel Corsa egyébként...) Hogy is van ez? Lépten-nyomon boldogság, az osztályismétlők mostanra doktorok, az elváltak vidáman nyaraló nagycsaládosok, a közgázosból amatőr cukrász lett, aki meggazdagodott, az a fickó pedig, aki mozdonyvezető akart lenni, borász lett.
    „És velem mi van?” gondolkodott el Laci.

    Amit magáról gondol, az tényleg úgy van? Ő tulajdonképpen egy sikeres vállalkozó, aki húsz évvel ezelőtt alapított céget visz, embereknek ad munkát, adót fizet és rendes férj, jó fej apa... Vagy egy kiégett unalmas alak, aki benne ragadt abban amit húsz éve csinál, mert gyáva váltani? Akit az emberei rühellnek, mert ingadozik a hangulata és keveset fizet? Egy kisstílű ügyeskedő, aki adót optimalizál, de még csak nem is nagyban? Egy kiszámítható férj, aki már semmivel nem tud meglepetést okozni, vibrálást kiváltani? Sőt, fáradt és szar apa, nem törődik igazán a gyerekeivel, csak lazáskodik és kitér a konfliktusok elől, hogy aztán békében nézhesse a Roland Garros-t?
    „Mégis csak felhívom a pszichiáteremet...”
    De végül meggondolta magát. Azt kívánta csak a többi facebook-fantomnak, hogy legyen olyan életük, amilyet a facebook-on álmodnak maguknak! Azzal nekiállt megkeresni a régi nőket, maga sem tudta, miért.