GURU

Laci megszokta a hajnali ébredést,

a kisgyerekeit régebben autóval vitte reggel és a biztonság kedvéért fél hatkor kelt. Ez a túlbiztosítottság sok mindenben jellemző volt rá, az üzemben minden lényeges munkafázist a redundancia jegyében alakítottak ki. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor a csapatépítő hétvégét tervezgették az irodában. Laci ugyan pontosan tudta, hogy a kollektíva egy pecázásnak örülne valamelyik Pest környéki horgásztónál, de a társai könyörtelenül leintették.

    - Az fix, hogy én nem fogok egy ilyen tónál ostoba részeg horgászok között tölteni két napot - jelentette ki a pénzügyi vezető, Fruzsina.

    - Laci, tudod milyen egy efféle horgászparadicsom? - folytatta az értékesítési igazgató. - Egymás szájában ülnek dagadt piás krapekok és öt percenként tonnás halakat fognak ki, mivel ezek ilyen telepített állományok.

    - Hát épp ezért szeretik ezeket a melósaink, nem értitek?

    De nem értették. Minden jel szerint csak a főnökben volt nyoma az érzékenységnek. Ő világosan látta, hogy ezeknek az embereknek, akik álló nap a komfortos iroda mögötti hangárban dolgoznak, sikerélményre van mindenek felett szükségük, triumfálásra, még ha csak a halak lesznek is a legyőzöttek. A halakon keresztül a saját szerencsétlen sorsuk is mintha jobbra fordulna, mikor kapás van, és ami katartikus: ezeket a halakat vissza kell engedniük a tóba. A sörszagú pecás győző ilyenkor a kegyelem megtestesülése, gyógyítja, fertőtleníti a legyőzött ellenfél sebeit, azután megkegyelmez neki. Bűnvallás nélkül is megvan a bűnbocsánat, a pontyok életet nyernek a horgász kegyelme által, aki így szakrális magasságba emelkedik, helyet cserél az Istennel.

    - Csodálkoztok, hogy ilyen epikus jelenetek után ezek a srácok lelkileg és erkölcsileg feltöltődve kezdik meg a következő heti műszakot?
    - Laci, te hülye vagy? - meredt rá elkerekedett tekintettel Fruzsi.
    - Mondok jobbat - állt elő Balázs, akinek mindenre akadt egy ötlete, nem véletlenül volt az értékesítésért és a marketingért egyként felelős. - Evezés! Elmegyünk kenuzni, legyőzhetik a srácok a saját korlátaikat először, azután este piálhatnak és pecázhatnak. Játszhatnak Istent, ha neked így érthetőbb, Lacikám.
    - Megvettem - támogatta meg Fruzsi a felvetést.
    - És ez még semmi - folytatta Balázs, nem volt ezek szerint vége az ötletrohamnak -, tudok egy olyan helyet a Tiszánál, ami nekünk is érdekes lehet. Nem is a hely, hanem a pasas, aki csinálja. Régi emberem, ő a Guru.

    Laci a magasságba emelte tekintetét, bár a mennyeket nem láthatta, mert odafent lelki szemeivel most böfögő, fürdőgatyás horgászokat látott, amit persze csak magának köszönhetett. Isten, pecabotos megváltók, most meg egy guru. Magában megállapította, hogy finoman szólva is rendhagyóan kezdődik a munkahét... Végül ezt a projektet is túlbiztosították. Úgy határoztak, előre mennek, bejárják a helyszínt, rászánnak egy hétvégét és megnézik maguknak ezt a kenutúra bázist és nem utolsó sorban összeismerkednek a Guruval. Majd csak ezután szervezik oda az egész csapatot.

    Laci megszokta a hajnali ébredést,

ezúttal is akkor lépett ki a kapun, amikor a felesége még ágyban volt. Fruzsi és Balázs már az autóban várták, bedobta ő is a kétnapi cuccát a csomagtartóba és reggel 8-kor már Gyöngyösön túl jártak, úton Mezőladány felé. Az ötletgazda vezetés közben mesélt a Gururól, aki nem volt híres ember, nem cselekedett emlékezetes dolgokat, csak végezte a munkáját és sokat keresett. A reklámiparban vitte sikerre a vállalkozását, de teljesen váratlanul szembe kellett néznie a kiégéssel. Márpedig bármit vállalt volna, de azt semmiképp, hogy lendület nélkül, kényszerből, tompán folytassa és leépüljön hosszú távon. Hezitálás nélkül felszámolta a cégét és vett egy erdőt a Tisza partján.

    - Laca, nem ezt kéne neked is most már? - kérdezte Fruzsi és a hangjában bájos pofátlanság érződött.
    - Úgy érted, lendület nélkül és tompán vezetem a céget? Azt a céget, amelyik a ti hétvégi csónakázásotokat fizeti most? Ráadásul egy gurunak, aki amúgy állítólag milliomos?

    Laci rájött, hogy Fruzsinának volt igaza még ott az irodában egy hónappal korábban, mikor hülyének nevezte. Azt érezte, nem is horgásznak, de egyenesen halnak kéne inkább lennie. Lakhatna egy olyan hal-metropoliszban a tó mélyén, ahová még lejut a napfény, rengeteg telepített kolléga él körülötte, akikkel remekül kijön, az élelmezés is megoldott, sőt rendszeresen találkozhat a felsőbbrendű faj képviselőivel, akik ugyan hájasak és büdösek, hangosak és kint élnek a parton, nincs kopoltyújuk, van viszont alattomos szúró eszközük, de végső soron mégsem ártanak neki, mindig visszadobják. De Balázs folytatta.

    - Ebben az erdőben alakította ki a Guru az elvonuló bázisát. Van néhány kenuja, bicajok, meg kajak. Mobilházak állnak a fák között, nagyon pipec állapotban, majd látni fogjátok. Van amelyikben lakni lehet, de többnyire sátraznak a hozzánk hasonló városi menedzserek, akik azért jönnek, hogy kilépjenek a komfortzónából. Tűzrakóhely, bringa és hajószerviz van, ivóvíz és villany nincs. Kaland az egész. Állítólag.

    - És ettől guru a Guru, vagy mitől? - kérdezte Fruzsi.
    - Mit tudom én, Frú, guru és kész. Majd kiderül.

    A lány megvonta a vállát és kíváncsian várta a találkozást a csodabogárral, akit látatlanban szimpatikusnak talált. Képes alkalmazkodni, váltani, vannak ötletei és mindent meg tud oldani. Laci fenntartásai viszont megmaradtak, bár maga sem zárta ki, hogy az irigység táplálja őket.
    - Könnyű neki, gyerekek. Sok pénze van, azt csinál, amit akar. Senkiért nem felelős. Most már... De azért kíváncsi vagyok, mi lett az alkalmazottjaival. Ők biztos nem szabadságnak meg bátorságnak, meg ilyen guruságnak tartották, hogy egyik napról a másikra megszűnt az állásuk.
    - Akkor még nem is volt guru - válaszolta Balázs, akin látszott, hogy tiszteli, szinte példaképnek látja az ismerősét.
    - És van a Gurunak felesége? Meg gyerekei? - érdeklődött Fruzsi.
    - Van, de ritkán vannak ott.
    - Igazad volt. Egyre jobban érdekel ez a pali... - zárta Laci a beszélgetést.

    Két órával később gördült be az autó a barátságos kis faluba, kora nyári napsütésben, de az erdőnek nyoma sem volt. Részben a Balázs által felskiccelt térkép, részben a közlékeny helybéliek segítségével utat találtak déli irányba, Újkenéz felé. Onnan kellett balra fordulni és földúton, mezőgazdasági területek mentén kijutni a folyóig. Itt nem segített a modern technológia, a Google nem jelölte ezeket az utakat. A Tisza ellenben már karnyújtásnyira folyt, az izgalom hatalmába kerítette a kalandozó irodistákat, leengedték az ablakot és magukba szívták a folyó illatát. Aztán meglátták az erdőt. Először egy különös munkagépet vettek észre a fák alatt pöfögni, majd ahogy közelebb jutottak, ukrán alkalmi munkásokba botlott a jól öltözött fővárosi társaság. Ezek az emberek utat vágtak a fák között, kézjelekkel mutatták az irányt befelé az egyre vadabbnak ígérkező sűrűbe, közben vigyorogva, félelmetes pimasz tekintettel bámulták hol a Volvót, hol a pénzügyes lányt.

    - Megmondom, mi lesz - kezdte a sofőr, mialatt visszaült a kormány mögé. - Téged simán megölnek Lacikám, én még el tudok futni, mert sportosabb vagyok, de a kocsimat megszerzik így is. És hát a hátsó ülésen aztán...
    - Végig se mondd, elképzelni meg pláne, meg se próbáld! - állította le Fruzsina a kollégát, közben előre mutogatott, a fák felé. Valaki közeledett.
    - Ott jön a Guru - ujjongott Balázs -, megmenekültünk!
    Ebben a pillanatban a munkások visszatértek a szerszámaikhoz és a bemutatkozás után egyértelművé vált, hogy Szerhijt és a falubeli szakikat maga a Guru fogadta fel Kárpátalján egy kis településen.
    - Mint látjátok, ez nem valami puccos városi park, ez itt a nagybetűs természet. Testvéreim, itt heroikus és nemes küzdelem folyik minden nap. Ez ugyanis egy hullámtéri erdő. Osztozunk rajta a Tiszával. Időről időre jön és követel belőle, rohamot indít és olyankor én visszavonulok. Ha apad az árhullám, újra elfoglalom, visszatérek a csatatérre és takarítok és tartom a frontot a következő nagyvízig. Ami eljön, kétség nem fér hozzá.

    Így beszélt némileg manírosan a vendéglátó, mialatt cuppogva a sáros, árnyékos erdei csapáson, gyalogoltak a bázis felé. Laci a botladozó kolléganőjének suttogott, aki épp egy másik nemes ütközetet vívott, bár a győzelem leghalványabb reménye nélkül, a szúnyogok ellen.

    - Te Frú, szerintem ez a pasas egy patetikus faszkalap. Miféle küzdelemről beszél? Nem is ő dolgozik, hanem az ukránok - méltatlankodott Laci.
    - Lehet, hogy ez így van, de ha két napnál többet kibír ennyi szúnyog meg pók között, akkor így is, úgy is hős.
    - Mit vártál? Folyóparton vagyunk. Én mondtam, hogy horgásztóhoz kell menni. Ott állítólag annyi a hal, hogy mind felzabálják a lárvákat, alig van szúnyog. És közel a büfé.

    És tényleg a folyóparton voltak, újra eléjük tárult a Tisza. Kedélyesen folyt az erdő szélén a kavicsos part mentén, egyáltalán nem úgy mutatkozott, mintha területszerző háborút folytatna. Egyszerűen csak folyt. Nem hömpölygött, nem száguldott, nem tépte le a láncait ugye, semmi ilyesmi nem volt, csak napsütötte víz, sóderes-homokos part és egy nomád tábor az erdő mellett.

    - Beszarás, gyerekek - ragadtatta el magát Balázs - ez király, ez baszki szanatórium!
    - Pardon - fékezte a lelkesedést a Guru -, nem jársz messze, de ez nem szanatórium, tesó, ez itt az elvonulás, a megtisztulás helye, a menedék. Nincs internet, nincs áram, csak a gondolataid az ég alatt. És a víz. Az elemek, testvéreim.
    - Elemek, értem - kötözködött Fruzsi -, gondolom, akkor a lámpák meg a laptopok is elemmel működnek? Mert azt azért láttuk, hogy állati menő weboldalad van, mesterien bevilágított fotókkal.
    A Guru elfintorodott.
    - Azt nem én intézem. Isten őrizz. Én már egyáltalán nem használok számítógépet. Megtisztultam.
    A fűbe ledobált táskák mellé huppanva kérdőn bámult rá a csapzott, tisztának az erdei menetelés után aligha nevezhető, ziháló kompánia.
    - Igen, igen. Nincs szükségem erre, testvérek. Nincsenek igényeim. Higgyétek el, akkor vagytok szabadok, ha a szükségleteiteket megtagadjátok, ha nincs vesztenivalótok. Akkor megértitek, hogy a pénz sem jelent sokat, mert ha például itt éltek a Felső-Tisza vidékén és nem kell bejárnotok minden nap az irodaházakba, akkor nem kell öltönyre meg parfümre költeni, nem kell ilyen jó kocsi, mint amivel jöttetek, és amivel órákat álltok a pesti dugóban. Mindezek mellett pedig a környezetet is óvjátok. Ez is része a nagy küzdelemnek a természettel, csak ez a békekötés része.
    - Te nem csak guru vagy, hanem remete - esett le Balázs álla.
    - Azt azért nem. Van a faluban is egy házacskám.

    Gyanús kezdett lenni ez az egész. Nem használ számítógépet, de profi weboldala van, még Instázik is. Küzd az elemekkel, de a fát az ukránok vágják. Megtisztulni jött a fővárosból a keleti végekre, de van valami házacskája a fél tucat mutatós mobilházon kívül, amik itt állnak a fák alatt.

    - Ezek a mobilházak nagyon jól néznek ki - mondta Laci -, minden nagyon tetszik, de tudod az a baj, hogy azért az összes szükségletemet megtagadni nem tudom.
    - Ó persze, ne haragudjatok, nyilván hosszú út van mögöttetek, arra vannak a tőzegvécék - mutatott egy ösvény felé a Guru.
    - Jogos, de én nem erre gondolok - nevetett Laci -, egy hideg sörre van szükségem.

    A házigazda bevezette őket az egyik házikóba és büszkén megmutatott mindent. Be kell vallani, nem találtak hibát sem a házakban, sem a kenukban, amik nem a megszokott öreg, kopott üvegszálas hajók voltak, hanem szinte új, francia gyártmányok. A házikókban napelemes rendszer adott fényt és energiát a hűtőszekrényeknek, amikben pazar italválaszték volt fellelhető. Panyolai pálinkával koccintottak, majd berendezkedtek és felkészültek az első, bemelegítő evezgetésre.

    - Csak egy órára kimegyünk - rendelkezett a Guru -, az alatt megérkezik az ebéd is. Egy kis ismerkedés a hajókkal, a vízzel, ha már úgyis bevettük a manőverslukkot.
    Fél kettő körül kikötöttek és a házak közötti tisztáson fejedelmi teríték várta a társaságot, csak úgy, a semmiből, a hullámtéri erdő fái alatt. Laci azt gondolta, ez a srác vagy varázsló, vagy csal, valami nem oké. Az asztal körül két fiatal lány tevékenykedett, és mikor hozzáláttak az evéshez, egyikük félrevonta a főnökét. Diszkréten társalogtak, de meglepő módon nem a vízállásról, az időjárásról, vagy az ételek elkészítésének módjáról volt szó. Részvény-árfolyamokról meg kriptopénzekről beszélgettek.
    „Mi folyik itt? Ki ez az alak?”

    Aznap este sok mindenre választ kaptak. Összeállt végül a kép, a sok zavaros és ellentmondásos benyomás értelmezhető kórképpé rendeződött. A délutáni evezést követően rövid pihenőt kaptak, azután mint egy igazi táborban, tüzet kellett rakniuk és maguk sütögették a vacsorát. A Guru mesélt magáról és a mindennapjairól. A faluban épített háza például egy több száz négyzetméteres rezidencia, de ne gondoljuk, hogy maga miatt tartja fenn. A két lány az alkalmazottja, az ő irodáik is ott működnek, mindent ők intéznek a tábori ellátással kapcsolatban és ők maguk is a rezidencián élnek.

    - Ezeket a házi kolbászokat például ők hozatják, vagy a pálinkát Panyoláról, néha Kisvárdáról. Ez fontos testvéreim, a helyi termelőkkel dolgozunk együtt, nem ám a Tesco-ban vásárolunk. Oda én is el tudnék menni, de ez komplexebb feladat. Egy ilyen szolgáltatást menedzselni kell, de én ugyebár visszavonultam. Hát ezért dolgozom együtt ezekkel a csodás csajokkal.
    - És ők hogy kerültek ide? Feltűnően, hát hogy is fogalmazzak, csinosak de okosak is, képzettnek tűnnek, nem falusi kislányoknak Vásárosnamény környékéről - érdeklődött Laci.
    - Jó kérdés. Ők a büszkeségeim, a társadalmi szerepvállalásom jelképei. Egyikük jogot végzett Miskolcon, de itteni származású. Én csábítottam haza, hogy itt érvényesüljön a tudása valamelyik amerikai multi jogi osztálya helyett, a falu javára.
    - Meg azért gondolom, a te javadra is - szemtelenkedett Fruzsi.
    - Nem tagadom - mosolygott sejtelmesen a Guru. - A másik lány is tud valamit. Ő kezeli a befektetési portfóliómat. Ja, és kapcsolatot tart az informatikus csapattal. Hiszen kérdeztétek is, ők csinálják a netes megjelenést.
    - Beszarok, nehogy azt mondd, hogy van egy grafikai stúdiód is, meg fotósok, meg hogy ez az egész egy nagy cégháló.

    - De, tulajdonképpen az. Csak én nem vagyok benne. A tőkét adtam a webes csapatnak, de az nem az én cégem, viszont nekem így ingyen dolgoznak. Segítem a környékbeli fiatalokat. Meg persze mindenkit. Mit gondoltok, ki takarítja a házakat, ki főzte a szenzációs sülteket ebédre? Ki mosogat? A falusi asszonyok. Árhullám előtt ki vontatja el innen traktorral a házam udvarára a mobilházakat? A helyi gazdák. Itt mindent mi csinálunk, összedolgozunk. Évente kétszer összeszedjük a szemetet is az ártéren, mert abból aztán jó sok van. És nem csak Ukrajnából jön ám, itthon is termelnek rendesen a népek. Tudjátok, a GLS minden nap egy órát tölt a faluban, pedig itt aztán csóróság van, mégis minden szart megrendelnek neten. Fogyasztanak, bedőlnek a rohadt marketingeseknek, hozatják a műanyagot hungarocellben, aztán telik a kuka jobb esetben, de inkább a szemétdomb a falu szélén. Valakinek rendet kell csinálni. És van itt még valami. A cigánykérdés.

    „Te jóságos ég, mi sül ki ebből?”

    - Sok itt a nagyon szegény ember - folytatta a Guru -, segíteni kell őket. A kitermelt fát nekik adom télire. Nem viszem a piacra, nem adom el. Széthordjuk. A reménytelenségbe reményt viszünk. Ebből a kevés szálalt állományból úgyse lehetne bizniszt csinálni. Tudjátok, ez Natura 2000 terület. Az egyik kolléganőm elvégzett egy erdőgazdálkodói képzést, a területnek van üzemterve, így aztán a kevés kitermelt fa helyére ültetünk és állami támogatást kapunk rá. Nem mondom, hogy kijön nullára, de plusznullából nem lenne nagy kunszt adakozni. Én a sajátomból adok. Mert nekem nem kell sok.

    Csend lett a tűz körül, ez az egész olyan tökéletesnek érződött, hogy szükségszerűen valami fanyar íz vegyült bele, ennyire nem lehet minden kerek, ennyire nem lehet meseszép az élet. Ilyen egyszerűen nem térhet jó útra a bűnbánó reklámos ember. A fiúk irigykedtek és a gondolataikba merültek, Fruzsina azonban megszólalt.

    - Kérdezhetek valamit, Guru?
    - Bármit húgom. Látod, azért vagyok, hogy jó legyen nektek, hogy irányt mutassak, valami más felé, valami nagyobb...
    De a lány közbevágott.
    - Oké, értem, akkor hadd kérdezzek valamit. Egy tényező hiányzik a tökéletességből. Hol van a családod?
    Rövid, zavart szünet támadt, majd a Guru ezt mondta.
    - Nos, a családom másfelé van. Nem érdekli őket ez az életforma, nem valók ide, egy luxusvillában élnek az ország másik felén - ezzel a maga részéről lerendezte a választ.
    - Értem - nyugodott bele a lány és ivott egy utolsót az italából. Fáradt volt már, másrészről egyáltalán nem volt bizonyos benne, hogy érti.

    Késő éjjel volt, mikorra mindenki visszahúzódott. Laci szokása szerint elég sört ivott ahhoz, hogy ne bírja végig az éjszakát, el kellett botladoznia a gyér holdfényben a házaktól tapintatos távolságban lerakott tőzegvécékhez. Egyikbe sem ment be, egy férfi éjjel egymagában csak megáll a bokrok tövében és kész is, de ahogy megkönnyebbülten épp visszaindult volna, valami sötét tömeget vélt látni odébb, távolabb a házaktól. Kíváncsi lett és óvatosan megközelítve a homályos tereptárgyat, egy eddig nem látott fészert fedezett fel. Mintha valahonnan tompa fény is szűrődött volna. Elsőre azt gondolta, ott laknak az ukrán munkások, de közelebb érve megtorpant, hovatovább megijedt. Hangokat hallott, méghozzá nyögéseket, fojtott sikolyokat, valamiféle puffanásokat, csattogást. És félreérthetetlenül az élvezet zaját, a műhelynek álcázott mobilház falai mögül. Nem tudta és nem is akarta eldönteni, miféle szerepjátékok történnek odabent, de a Guru és a lányok hangját egyértelműen felismerte. Kínosan érezte magát, mert olyasminek lett tanúja, ami nagyon nem rá tartozik, jobbnak látta hát sarkon fordulni és visszasietni a saját faházába. Az éjjeli élmény még kísértette, tábori ágyán álmatlanul fekve a gondolatai folyvást a fészer felé kalandoztak, míg nagy nehezen el nem nyomta az álom.

Laci megszokta a hajnali ébredést.

Másnap megint korán kelt egy kalandos éjszaka után. Napközben a kenu mellett a kajakokat is kipróbálták, jól szórakoztak, de Laci már más szemmel nézett a Gurura. Nem látta annak, aminek a férfi hívatta magát, már csak egy egyszerű Ferenc volt, egy pénzes vállalkozó, aki a pénzéből egy másfajta birodalmat épített, mint a megelőző harminc évben és a szükségleteiről sem feltétlenül mondott le, csupán a fontossági sorrendet változtatta meg. Szerepjátékban él, de nem csak a forró, folyóparti estéken. Kora délután együtt megebédeltek, összepakoltak, majd a búcsúzáskor a Guru szabadkozott kicsit.

    - Testvéreim, nekem van még egy kis dolgom a műhelyben, nem tartok veletek. De kérlek, ti ugorjatok még be a házamba, ott kapjátok meg a számlát és egy kis meglepetést. Íme a cím. Várlak benneteket a kollégáitokkal együtt, júliusban.
    Átnyújtott egy kártyát, majd eltűnt a tegnap éjjel megismert ösvényen. Fényűzően felszerelt, modern irodájában a potfólió-menedzser már várta az elmenőfélben lévő vendégeket. A másik lány nem volt ott.
    - Elkészítettem a hétvége számláját, átutalással természetesen. Remélem, élveztétek a kalandokat - mondta nekik a nő és a kedvessége őszintének hatott.
    - Remélem, ti is - válaszolta Laci nem kevésbé őszintén, majd átvette a lezárt borítékot. Mielőtt felbonthatta volna, a lány három papírtáskát nyújtott át.
    - Ezt pedig fogadjátok el tőlünk. Hogy mindig emlékezzetek erre a hétvégére.
    A táskában feliratozott kulacsot találtak, már kint az autóban, indulás előtt, és egy evező alakú kulcstartót fából, meg egy kisebb flaskában helyi pálinkát. Megállapítást nyert, hogy Ferenc Guru ilyen reklámtermékekből építhette ezt az új, fenntartható, tiszta zöld birodalmát. Aztán kiderült, hogy nem csak effélékből. Útközben Laci felbontotta végre a számlát rejtő borítékot. A szívéhez is kapott.
    - Erre a hétvégére repiajándék nélkül is emlékezni fogunk - azzal hátra nyújtotta a papírt a pénzügyes lánynak. - Ezzel neked lesz dolgod, Frú.
    - Azt a kurva...! Ezek tudnak élni - füttyentett elismerően a kolléganő.
    - Nem is tudod, mennyire... - válaszolta Laci és kifelé merengve hosszú időre búcsút vett a Tiszától.