Körülnézni, mi van a világban

„A szakma nagy ünnepe, a mérnökök karneválja” - mondják a kollégák a Hannoverben

rendezett kiállításról, ahol főleg német, japán, amerikai és koreai kiállítók mutatják meg,

hol tart a technológia, mit tudott a posztmodern korban kiadni magából a termékeny

szürkeállomány. Laci és a kereskedelmi igazgató, Balázs nagy lelkesedéssel indultak el a

repülőtérre, de Kelet-Európai cégvezetőkként pontosan tudták, hogy a lendületet csak

részben a szakmai érdeklődés adja. A mesterséges intelligencia által vezérelt robotok árát

nem a helyi kisvállalkozások költségvetésére szabták, Hannoverbe a magyarok jobbára

azért járnak, hogy két sörözés között a nyálukat csorgathassák. A lényeg az összetartás, a

szakma seregszemléje, mind-közönségesen: a pofavizit. És a rengeteg ingyen pia...

    Az utazás rögtön a legfőbb közösségi élménnyel kezdődött. A szakik már

Ferihegyen összeverődtek, hangosan üdvözölték és vállon veregették egymást. Nem

véletlenül voltak kint két órával az egyetlen hannoveri közvetlen járat indulása előtt. A

tranzitban mérnökök és vállalkozók ültek és iszogattak, közben felmérték, kinek van új

bőrcipője, ki milyen okos-órát hord, vagy megvan-e a legújabb iPad-je. Az üzlet alig került

szóba, annál többször az autóvásárlás, a belvárosi törzshelyek, a menő klubokban

megszerzett kedvezmények, vagy az úgymond magas kapcsolatok. Ilyenkor ezek a nők és

férfiak szokatlanul szívélyesnek és segítőkésznek mutatkoztak, miközben a való világ

kenyércsatáiban harcban álltak egymással. Versenytársak ültek egy asztalnál, akik évente

egyszer egyfajta nemzeti válogatottnak érezték magukat. A szakma honi krémje indult

együtt szétnézni külföldön. Körülnézni, mi van a világban.

    A gépen is folytatódott ez a nagy nyüzsgés, nem ritkán több sorral távolabb ülők

kiabáltak át egymásnak, vagy a folyosón álldogált valaki az ülések mellett, ami

kényelmetlenséghez vezetett, mikor a kabinszemélyzet próbálta áttolni az italos trolit.

    - Excuse me, sir - szólt szigorú hanglejtéssel a német sztyuvi egy székesfehérvári

menedzserre, aki két üléssor között nagy hangon magyarázott a kínai alumínium

minőségéről. Hátrébb egy rekedtes hangú, középkorú nő kiabált neki vidáman.

    - Húzzál már odébb, Pista! Nem ér ide a konyakom.

    - Majd én viszem neked, gyönyörűm! - azzal fogta a konyakot ez a Pista nevű

kolléga és minden további nélkül elemelte a kocsiról. Arany hitelkártyával kifizette a

sztyuvinak és vitte a miskolci hölgynek, a regionális alumíniumipari minikonferencia a

huszonharmadik sor környékén folyt így tehát tovább.

    Laciék ebből kimaradtak. Egy sorba keveredtek egy régi ismerőssel, Ivánnal, akivel

mindenről beszélgettek, csak a szakmáról nem.

    - Ez lett a vége, srácok. Elváltam. Ott álltam ötvenöt évesen és fogalmam se volt, mit

kezdek. Huszonöt évig nem is néztem más nőre, azt hittem addig, hogy nem is akarok. De

aztán a Petra elment, én meg bevallom, állati hamar túlléptem rajta és rádöbbentem, hogy

igenis csajozni akarok. Még amíg lehet.

    - Ez a kivásárlás előtt volt, vagy már utána? - kérdezte Balázs.

    - Nem, ez jóval előtte volt. A céget pont a nők miatt adtam el.

    - Utólag jól jártál, ezt mindenki látja - mondta Laci -, de azért ez elég kockázatos

húzás volt. Meséld el!

    A gép valahol a magyar légtérben lehetett, amikor Iván nekikezdett. A leszállásig

szinte csak ő beszélt. Laciék előtt egy öregedő középosztály-beli férfi kalandjai elevenedtek

meg, aki mindent elkövetett, hogy alaposan kiélvezze a nagybetűs életet és bepótolja

mindazt, amiből az előző években meggyőződése szerint helytelenül kimaradt.

    - Ott dekkoltam egyedül a kertvárosi házamban, egy tévével meg egy hifi

toronnyal. Rutinból sajnáltam magam, de nem őszintén. Úgy értem, az a normális, hogy a

hoppon maradt férjnek marad a kocsi és a bánat, így megy ez. De nagyon hamar

ráébredtem, hogy nem vagyok szomorú, hanem az unalomtól félek.

    - Értem. Nem sajnáltad magad, hanem valójában féltél a jövőtől. A bizonytalantól.

    - Igen és ezt be kellett magamnak vallani. Nehéz volt. Először szembenézni azzal,

hogy nem a Petra hiányzik, hanem a megszokás. Aztán meg azzal, hogy a tudatom mélyén

azt érzékelem, hogy nincs baj, hogy nem valaminek a végén vagyok, hanem az elején. És

akkor léptem.

    - Eladtad a céget.

    - Nem rögtön. Először a házat adtam el. Vettem egy másfél szobás belvárosi lakást.

Aztán eladtam a kocsit. Elkezdtem bringával közlekedni.

    - Menő - néztek össze, Laci és Balázs.

    - Annyira nem. Az volt a terv, hogy a rendszeres mozgástól javulni fog a kondim,

koromhoz képest kemény leszek. Egyúttal visszafiatalodom és meló után bringával

sörözök a romkocsmákban. Szóval, hogy nekiállok körülnézni, mi van a világban...

    - Ez szerintem tökéletes terv - mondta Laci és a válásnál ugyan nem tartott, de

gondolatban máris vett egy olasz versenybiciklit.

    - Ja, a terv jónak tűnt. Kezdetben állati magabiztosan tekertem a rakparton észak

felé és minden kereszteződésben egy közösség tagjának képzeltem magam. Szerintem még

valami üdvözült vigyor is lehetett a képemen, amikor ránéztem a többi nem autós

emberre. Én barom, úgy néztem magamra, mint fiatal pesti bringás gerillára, még ilyen

használt ponyvából készült táskát is vettem. Biztos voltam benne, hogy a szubkultúra nő

tagjai észrevesznek. De nem történt semmi. Csak ősz lett és egyre gyakrabban lettem

náthás.

    - De legalább tényleg jól nézel ki - mosolygott jóindulatúan Balázs.

    - Az a konditerem miatt van. Akkoriban meghíztam.

    - A bringázástól???

    - A rengeteg esti bulizástól. Budafoktól a Király utcáig mindenhol otthon voltam,

pörögtem ezerrel, és mindenfelé toltam le a söröket meg a burgereket.

    - Nem a tervvel volt a baj, ez már egészen biztos - állította Laci.

    - Mindegy. A vége az lett, hogy először csak kisebbeket zakóztam, de egy

alkalommal, amikor már magamévá tettem a kétkerekű karbon-semleges világmegváltó

felsőbbrendűségi tudatot, addig kötözködtem egy taxissal a buszsávban, amíg fel nem

kenődtem a hetes busz hátuljára, onnan meg neki a hirdetőoszlopnak. Két bordám állt a

tüdőmbe és még ma is meggyűlt a bajom a reptéren, annyi fém van a karomban.

    Laci ebben a pillanatban törölte a versenybringa beszerzést, gondolta, az árát

inkább nyugdíj előtakarékosságra szánja. Rövid szünet után kiderült, hogy Iván a

felépülése után taktikát váltott.

    - Két haszna volt a balesetnek. Egyrészt felhagytam a koromat meghazudtoló

nagyképűsködéssel, pont amikor azt terveztem, hogy vagy raftingolni, vagy sziklát

mászni is elkezdek. Ezeket megúsztam. Másrészt viszont a kórteremben megőriztem a

humoromat, a sorstársakat sokat röhögtettem, aminek csak részben tudtak felhőtlenül

örülni, lévén mellkasműtétek után, becsövezve szenvedtünk mindhárman. De az egyik azt

mondta búcsúzáskor, hogy nekem stand-up műsort kéne csinálnom. Ez szöget ütött a

fejembe, a stand-up-osok épp felívelőben voltak, miért ne próbáljam meg? Na hát azután

írtam, írtam a vicceket és azt hittem, jók.

    - És??? - lesték izgatottan a folytatást, már Ausztria fölött.

    - Bevallom, a poénjaim egy részét loptam. Nagy nehezen bevett a Duma Színház

egy műsorba, mint kezdő humoristát. Egy bemutatkozó negyedórát kaptam, ahol

elmondtam a viccet arról, hogy nem sikerült az előző esti randim, mert egy olyan lánnyal

találkoztam volna, aki az Orbán-kormányban dolgozik. De letaglózott a gondolat, hogy

azt fogom csinálni ezzel a lánnyal, amit Orbán Viktor csinál egy országgal. Erre valaki

bekiabált, hogy kommunista! De nem ez volt a fő baj, hanem hogy egy másik fazon

fennhangon számon kérte, hogy ez eredetileg nem Eisenhower-rel van-e, éppenséggel

Woody Allen-től? Erre a másik, aki kommunistázott, még zsidózott is egyet, mire káosz

alakult ki, engem meg nem hívtak többet.

    - Ez kellemetlen - ismerték el együttérzőn a többiek. - Saját vicced nem volt?

    - Volt, de szar. Még tettem egy próbát. Egy barátom elhívott egy céges bulira

standup-olni. Nagyon jól indult, tele volt éhes szingli csajokkal a rendezvényház, ráadásul

megvolt a bemelegítés, kellemes állapotban volt vagy kétszáz ember, minden eszményien

alakult. A bárban volt három órám small-talk-olni, felmértem, kik a facér nők, van-e

szándék, miegymás.

    - És? Volt szándék? - kérdezte izgatottan Balázs.

    - Naná! Igazi céges őrület egy multinál. Érted! Nem húszévesek, harmincas és

negyvenes felhozatal, nagyon klassz nők, nem kevesen tényleg bulizni jöttek és a vártnál

jobb lehetőségnek tűnt, hogy akadhat partner a cégen kívülről is, nincs semmi ciki, nem

kell hétfő reggel zavartan téblábolni a teakonyhában. Tiszta sor, ziccer.

    - Mondd tovább, legyen már valami siker-sztori!

    - Hát az nem lett. Én idióta, miről csináltam műsort? Az életközépi válságról, értitek

ezt???

    A fiúk kértek egy italt és nem voltak benne biztosak, hogy hallani akarják a végét.

Őszintén beleélték magukat Iván helyzetébe, ez a komikus témafelvetése mellett nem esett

nehezükre, saját maguk is gazdagon rendelkeztek tapasztalati tőkével a midlife-bizniszben.

    - Azzal viccelődtem, hogy a szemöldök, az orrszőr és a fülpamacs hogyan ír

nekrológot a hajról, aki örökre eltávozott körükből. És közben a kiszemelt lányt néztem,

neki játszottam, aki miattam legelöl állt. A prosztatás résznél már tudtam, hogy ennek

annyi.

    - Iván.., cseszd meg! - csak ennyit tudtak kinyögni Laciék, de ez egészen bizonyosan

jobban illett a helyzethez, mint Iván poénjai a csajozáshoz.

    Mire eddig jutottak, a kabinszemélyzet elkezdte összegyűjteni a szemetet. Üres

palackokat, poharakat, szalvétákat, amelyekből szép mennyiséget termelt a magyar utazó

közösség. Egyértelmű volt, hogy a repülés végéhez közelednek, de Balázsnak eszébe jutott

egy elvarratlan szál, a történetnek nem lehetett így vége, optimista fordulatért könyörgő

tekintettel néztek a mesélőre.

    - Nem mondtad még el - jutott Balázs eszébe -, hogy miért adtad el a céget! Pedig jó

döntés volt állítólag.

    - Igen, igen - erősítette meg Laci oly lelkesen mint ahogy a közönség tapsolja vissza

a zenekart - azt mondtad, a nők miatt csináltad. Ki vele!

    És Iván belekezdett a történet lezárásába.

    - Attól tartok, nem sok időnk maradt, rövid leszek. Összejöttem egy nővel. Egy

bulin találkoztunk, haverok mutattak be minket egymásnak, szerintem nem véletlenül és a

dolog azonnal működni kezdett. Találkoztunk másnap, harmad nap, programokat

csináltunk együtt, azután hétvégén már nála töltöttük az éjszakát. Alig tudtunk valamit

egymásról, a sarjadó szerelem közben ismertük meg egymást és lett minden egyre jobb.

Éjszakákon át tudtunk beszélgetni, kiállításokra jártunk, moziba, meg mindenhova, sőt

tavasszal együtt is mentünk szavazni. Ugyanarra a jelöltre, mondanom sem kell. És

amikor már az összeköltözést fontolgattuk, Márta furcsa kéréssel jött. Azt akarta, hogy

találkozzunk egy presszóban, beszéljünk meg valami nagyon fontos dolgot. Ne otthon, ne

valamilyen egyéb program előtt vagy után, kizárólag emiatt randizzunk. Nem hinnétek el,

mi volt a téma...

    - Ugye valami nagyon jó? - figyelték Ivánt feszülten, míg egyikük a biztonsági

övébe kapaszkodott, a másik erővel szorította a kartámaszt. Iván felnevetett.

    - Hát srácok, ilyet addig csak a WMN-en olvastam. Találkoztunk egy hangulatos

helyen, ahol még bokszok vannak és bizalmasan lehet beszélgetni. Márta előállt vele, hogy

közel ötven évesen már nincs korlátlan ideje élvezni az életet. Nagyon szeret és

hihetetlenül passzolunk, de ő akkor költözik hozzám, ha elfogadom, hogy nyitott

párkapcsolatban kell élnie. Mi több engem is arra biztat, hogy semmilyen felmerülő

lehetőséget eszembe ne jusson kihagyni. A maga részéről a poliamoritás nem csak hogy

elfogadható, de egyenesen kívánatos opció.

    Laci réveteg tekintettel szólt közbe.

    - Nem tudom pontosan, mi az a poliamoritás, de hogy valami kurva jó dolog, az egészen biztos. Azt hiszem haver, erre a fordulatra vártunk.

    - Pedig fordulat ezután is volt - folytatta Iván. - Azt hiszitek, ez olyan könnyű, laza

férfias dolog, hogy ilyenre vágyik minden öregedő kujon. De amikor napközben jön egy

üzenet a barátnődtől, hogy este nem lesz otthon, hát... Meg kell szokni. Nekem nagyon

hosszú ideig eszembe sem jutott, hogy másik nőre nézzek, aztán nehezen, de végül

megszoktam, hogy Márta néha mással múlatja az időt, volt akit ismertem is és fokról fokra

komfortosan kezdtem érezni magam, mert annyira jó volt vele. Jó volt, amikor velem volt,

mindenért kárpótolt, márpedig többnyire velem volt. Én voltam az első számú, értitek. A

kapcsolatunk egyensúlya mégis megbillent. Nem erről volt szó ugyanis, nekem is

csajoznom kellett volna! Kezdetben még ő segített Tinderezni, meg összehozott a volt

egyetemi tankörtársával.

    - A saját barátnőd szervezett randit neked a saját barátnőjével?

    - Pontosan. Nem működött. Ez szüntelen feszültséget gerjesztett, de aztán

szerelmes lettem én is.

    A többiek azt gondolták, ez már a fantázia szüleménye, ilyen egyszerűen nincs. Az

eszményi létállapotot írta le Iván, de még ennél is van tovább? Nyitott párkapcsolat,

szabadon szárnyaló szexualitás, értelem és érzelem kavalkádja. A kapitány bemondta,

hogy a gép süllyedni kezd, a végkifejlet nem várathatott magára.

    - Ne röhögjetek ki, de megismertem a plátói szerelmet. Egy énekesnő, nem árulom

el a nevét, amerikai. Láttam Prágában és azóta csak őt hallgatom, bámulom a Youtube-on,

megvettem minden albumát. Megesküszöm nektek, hogy profán gondolatom soha egy

perce sem volt vele kapcsolatban, ő nekem egy esztétikai élmény. A hétköznapi, mégis

csodálatos szépsége, a hangja, a mozgása a színpadon. Gödröcskék az állán, húroktól

kopott körömlakk a kezén, a stílusa, minden. A ráncok az amúgy tökéletes homlokán

éneklés közben, vagy a meleg barna szeme, ami eleinte kifejezéstelenül néz a hajzuhatag

alól, de ahogy megszólal a dal, megelevenedik és megigéz. Imádom. Annyira, hogy

ráment a kapcsolatom.

    - Iván, az istenit! - akadt ki Laci - Ne vedd el tőlünk az illúzióinkat! Milyen

történetmesélő vagy te?

    - A valóságot mesélem, az élet sajnos nem mozi, a mozi nem az életről szól -

válaszolt Iván, míg a repülőgép szárnyából mindenféle terelőlapok kúsztak elő és egyre

intenzívebbé vált a süllyedés. Lassan de bizonyosan a magasból a föld felé tartottak.

    - Márta iszonyú féltékeny volt. Az alkalmi kapcsolatait házon kívül bonyolította, a

kalandjaiba nyíltan de tapintattal avatott be, olyan is előfordult, hogy hétvégi utazásunk

miatt lemondott randevút, betartott minden szabályt amiben az elején megegyeztünk.

Ezzel szemben én a lakásba hoztam a másik szerelmemet, a rajongásom a szeme előtt

alakult, és hiába volt a vágy tárgya egy fantom, egy megközelíthetetlen, tulajdonképpen

virtuális lény, minden áldott nap ott volt előtte. Mire észbe kaptam, késő volt. Csak titkon

hallgattam a zenekar lemezeit, csak az irodában néztem lopva a klipeket, nem szerveztem

többé utazást csak azért Varsóba, mert ott játszik a másik nő. Márta mégis érezte, hogy ez

nem a játékszabályaink szerint megy és lépett. Ennyi. Szar ügy. Ott maradtam egy pár

lemezzel. És ekkor eladtam a céget. Jól jöttem ki belőle, szabad lettem, heti három napnál

többet nem kell melóznom, tanácsadója lettem a saját cégemnek, viszont egy életre elég

pénzem van. Mostantól minden koncerten ott vagyok.

    A gép földet ért és a fiúk csak szótlanul ültek. A gurulóútról az állóhely felé

fordultak, mikor Laci megszólalt.

    - Amúgy Iván, nem is néztem ki belőled, hogy WMN-t olvasol.

    Miután mindenki becsekkolt a maga vagy a vállalata által választott hotelbe, a

magyar kompánia spontán csapatokba verődve jutott ki a Messe Hallé-ba. Amint várható

volt, napközben nem kötöttek nagy üzleteket, viszont minden standon ittak egy ingyen

sört. Mindenhonnan elhoztak valami apró repi-ajándékot és a gurulós bőröndök megteltek

katalógusokkal, ismertető brosúrákkal. Holtfáradtan ért mindenki a szállodájába, de a

legtöbben mégis befutottak este 9-re ugyanabba a bárba, ahova évről évre szervezték első

esti találkozójukat a magyar vállalkozók. Ott folytatták, ahol még a reggeli járaton

abbahagyták. Laci és Balázs azonban hiába kereste Ivánt, akire a repülőn hallott története

után további kérdések özönét készültek zúdítani. Nem volt ott.

    - Gyerekek, tudja valaki, hol késik Iván, az a mázlista krapek, akit tavaly vásároltak

ki az osztrákok? - kérdeztek többeket, míg valaki végre válaszolni tudott.

    - Én három körül láttam a Western Premier-ben. Épp kocsit bérelt és indult át

Hamburgba. Azt mondta, egyáltalán nem érdekli a kiállítás, de Hamburgban van egy

állati jó jazz koncert, nem hagyhatja ki.